Siófok: kikötő, üdülőváros, az ország egyik legnépszerűbb települése.
Számos beruházásnak köszönhetően Siófok a Dél-Dunántúl első számú wellness- és konferenciaközpontjává vált, így az idelátogatók nemcsak a nyári, hanem a téli szezonban is találnak számukra kedvükre valót. Számos étterem, szórakozóhely, szálloda várja a pihenni, lazítani vágyó vendégeket, illetve a helyi lakosokat. Fejlett idegenforgalmi infrastruktúra, évről évre bővülő programkínálat egyaránt vonzó a külfödi turisták számára.
Siófok központjában, a Szabadság téren magasodik az 1912-ben épült 45 m magas Víztorony, amely a város egyik jellegzetes épülete. A Szabadság tértől nem messze, a Fõ téren áll a Polgármesteri Hivatal, a Kálmán Imre Kulturális Központ, valamint bevásárlóközpontunk is a közelben található.